A TCP/IP két protokollkomponense a számítógépek hálózatkezelésének különböző területeit kezeli. Az Internet Protocol (IP) egy kapcsolat nélküli protokoll, amely csak a hálózati csomagok irányításával foglakozik, a hálózatkezelési információk alapegységeként az IP datagramot használva. Az IP datagram egy fejlécből és az azt követő üzenetből áll. A Transmission Control Protocol (TCP) lehetővé teszi a hálózat gépei számára adatfolyamok kicserélésére használható kapcsolatok létrehozását. A TCP garantálja az adatok kézbesítését a kapcsolatok között, és hogy az egyik hálózati kiszolgálóra ugyanabban a sorrendben érkezik, mint amelyben a másik elküldte.

A TCP/IP protokoll beállítása számos elemből áll, amelyeket a megfelelő konfigurációs fájlok szerkesztésével, vagy a DHCP-kiszolgálóhoz hasonló, a hálózati klienseknek megfelelő hálózati beállítások automatikus biztosítására beállítható megoldások telepítésével kell elvégezni. Ezeket a konfigurációs értékeket megfelelően kell beállítani az ubuntus rendszer megfelelő hálózati működtetésének megkönnyítése érdekében.

A TCP/IP általános konfigurációs elemei, és azok céljai a következők:

Az IP-útválasztás a TCP/IP hálózatokon útvonalak megadásának és felfedezésének eszköze, amelyeken az adatok küldhetők. Az útválasztás útválasztási táblák halmazának segítségével irányítja az adatcsomagok továbbítását forrásuktól a céljukig, gyakran több köztes, útválasztó néven ismert hálózati csomóponton keresztül. Az útválasztásnak két elsődleges módja van: a statikus útválasztás és a dinamikus útválasztás.

A statikus útválasztás az IP-útvonalak kézi felvételét jelenti a rendszer útválasztási táblájába, és általában az útválasztási tábla a route paranccsal való manipulálásával végzik. A statikus útválasztás számos előnnyel rendelkezik a dinamikussal szemben, mint például a megvalósítás egyszerűsége kisebb hálózatokon, kiszámíthatóság (az útválasztási tábla mindig előre kerül kiszámításra, így az útvonal minden használatkor pontosan ugyanaz), és alacsony túlterhelést okoz más útválasztókon és hálózati kapcsolatokon a dinamikus útválasztási protokoll hiánya miatt. Ugyanakkor a statikus útválasztásnak hátrányai is vannak. A statikus útválasztás például kis hálózatokra van korlátozva, és nem méreteződik jól. A statikus útválasztás egyáltalán nem képes az útvonalon előforduló hálózati kiesésekhez és hibákhoz alkalmazkodni annak rögzített természete miatt.

A dinamikus útválasztás a forrás és cél közötti több lehetséges IP-útvonalakkal rendelkező nagy hálózatoktól függ, és speciális útválasztási protokollokat használ, mint például a RIP, amelyek az útválasztási táblák automatikus módosításait kezelik, ezzel lehetővé téve a dinamikus útválasztást. A dinamikus útválasztásnak több előnye van a statikussal szemben, mint például a magasabb rendű skálázhatóság, és a hálózati útvonalak mentén fellépő meghibásodásokhoz és kiesésekhez való alkalmazkodás képessége. Ezen kívül az útválasztási táblák kevesebb kézi beállítást igényelnek, mivel az útválasztók egymástól értesülnek a többiek létezéséről és az elérhető útvonalakról. Ez a jellemzője megszünteti az útválasztási táblákba emberi hiba miatt bekerülő hibák lehetőségét is. A dinamikus útválasztás ugyanakkor nem tökéletes, és hátrányai is vannak, mint például a megnövekedett összetettség és hálózati túlterhelés az útválasztók kommunikációja miatt, amely nem érinti közvetlenül a felhasználókat, de fogyasztja a hálózati sávszélességet.

A TCP egy kapcsolatalapú protokoll, amely hibajavítást és az adatok garantált kézbesítését kínálja az adatátvitel vezérlésének segítségével. Az adatátvitel vezérlése meghatározza, hogy az adatfolyam küldését mikor kell megállítani, és a korábban elküldött adatcsomagokat újraküldeni az ütközésekhez hasonló problémák miatt, így biztosítva az adatok teljes és pontos kézbesítését. A TCP ezen kívül fontos információk, például adatbázis-tranzakciók cseréjére is használatos.

A UDP ezzel szemben egy kapcsolat nélküli protokoll, amely ritkán foglalkozik fontos adatok átvitelével, mert hiányzik belőle az adatátvitel vezérlése vagy bármi más, a megbízható adatkézbesítést szolgáló módszer. Az UDP-t széles körben használják például hang- és videoszórásnál, ahol a hibajavítás és adatátvitel-vezérlés hiánya miatt sokkal gyorsabb, ugyanakkor néhány csomag elvesztése általában nem katasztrofális.

Az ICMP az IP kiterjesztése, és az RFC 792 definiálja, és a vezérlő-, hiba-, és információs üzeneteket tartalmazó hálózati csomagokat támogatja. Az ICMP-t olyan hálózati alkalmazások használják, mint a ping segédprogram, amely képes meghatározni egy hálózati gép vagy eszköz elérhetőségét. Az ICMP által visszaadott, hálózati gépek vagy eszközök (például útválasztók) esetében hasznos hibaüzenetek például a Cél nem érhető el vagy az Időtúllépés.

A démonok speciális rendszeralkalmazások, amelyek általában folyamatosan futnak a háttérben, és az általuk más alkalmazásoknak biztosított szolgáltatásokra vonatkozó kéréseket várnak, Sok démon hálózatközpontú, azaz egy Ubuntu rendszeren a háttérben futó démonok nagy része hálózatokkal kapcsolatos szolgáltatásokat biztosít. Ilyen hálózati démon például a HTTP démon (httpd), amely webkiszolgáló funkciókat; a biztonságos parancsértelmező (sshd), amely távoli bejelentkezési és fájlátviteli szolgáltatásokat, és az IMAP démon (imapd), amely e-mail szolgáltatásokat biztosít.